Az írás teremtő folyamat. Teremteni pedig csak azt lehet, ami már létezik valahol, de még nem lépett a tudatosság fényébe.

A teremtés és írás éppen ezért egy belső munka, egy önfelfedezés és önfeltárás. Ez sosem könnyű. Bátorság, kitartás és önmagunkba vetett hit is szükséges hozzá, hogy ami a szemnek láthatatlan, arról akkor is tudjuk, hogy ott van, amikor a koromsötétbe nyúlunk le. Így válunk képessé megragadni és láthatóvá tenni. Ezt sohasem lehet félvállról venni, mert mindig szükséges hozzá az elcsendesedés és a magunkba merülés. És a legmélyebb elérhető pontunkban kell, hogy gyökerezzen minden történet. Ide pedig minden egyes alkalommal le kell mennünk és kapcsolatba lépnünk vele, amikor nekiállunk az írásnak.

A teremtés során a bennünk élő karakterek a tudattalan gomolygó, amorf ködéből arcot, személyiséget, hangot és sorsot kapnak. A cselekmény szálai, melyek megtörténtek vagy csak megtörténhettek volna, teret kapnak a lefutásra, a teljes kibontakozásra.

Aztán a mondatok szövevényes rendszerében egy kifürkészhetetlen ponton megtörténik a mágia, és életre kel a történet. A szereplők kiemelkednek a monokróm betűk egyszerű sorozatából és kézzelfogható, hús-vér, érző és autonóm emberekké válnak.

Innentől visszavonhatatlan a folyamat. Ami egyszer él, az élni akar továbbra is.