2019. december 09. írta: Mantrima

Az irodalom lényege - Olga Tokarczuk, az idei irodalmi Nobel-díjas tollából

Olga Tokarczuk, lengyel írónő, az irodalmi Nobel-díj átvételekor mondott beszédében rámutatott, hogy ma az írók és az irodalom alapvető feladatát tévesztjük szem elől, amikor egyre elterjedtebbé válik, hogy a történet helyett a mesélőre kerül a hangsúly, és univerzális, mindenki számára érvényes mély igazságok helyett, csupán az egyéni történések megfogalmazása marad.

Elsikkad továbbá a lényeg amiatt is, mert a történetek nem belső esszenciájuk által életre kelt, természetes dinamikájuk mentén épülnek fel, hanem mesterségesen generált izgalommal kell fenntartani az olvasók figyelmét, ahogy az a filmsorozatokban történik.

Nem a kollektív bölcsesség és szimbólumok forrásából merít rengeteg mai író, hogy azt átadhassa, hanem figyelmet akar generálni magának mindenáron.

Így az olvasó nem kap megértést és katarzist, csupán egy történetet, ami nincs megfelelő kontextusba helyezve, ezért nem tudja azt integrálni és magára vonatkoztatni. Nincs kifejtve sem a körülményeket, sem a mélységeit tekintve. Maga az író sem fejtette ki magának, nem ment a mélyére, vagyis nem végezte el a munkát, ami az írást művészetté teszi.

Szemelvények a beszédből:

Az irodalom lényege elveszőben van…az érzékenység az irodalom kiindulópontja, nélküle nem érdemes történetet mesélni, és az érzékenység az olvasónak is kell, mert megértett történetek nélkül nem lehet a világot felfogni.
A közösségi oldalaknak köszönhetően soha ennyi ember nem mondta még el egyszerre, hogy mi történt vele, merre járt. Ez lett a fő írói szerep is, mert mostanra az emberek azt a mesélési alapállást értik és fogadják el leginkább, amikor valaki elmondja, hogy mi van vele. Kiveszőben van az univerzális látásmód, nincsenek közös metaforák, mítoszok, mesék, amelyeknek ismeretei érthetővé tették eddig a történeteket. Nincsenek közös hivatkozási pontok, példák, amelyek ugyanazt jelentik mindenkinek. Az élet események sorozatából áll össze, és ha ezeket az eseményeket nem lehet univerzálisan és mindenki számára érvényesen elmesélni, akkor azokat megérteni sem lehet.
Az irodalom lényege az az intellektuális és érzelmi hatás, amikor az olvasó a történet szereplőinek motivációit és kalandjait beépíti a saját tapasztalatai közé, és ettől jobban megérti a világot és önmagát.
Ma már nem az a kérdés, hogy mit mondunk, hanem az, hogy ki mondja. És ez a mesélés érvényességét fenyegeti.
Nem az egyéni narratívákkal van baj, hanem azzal, hogy az internet világában az emberiség olyan lett, mint egy kórus, ahol csak szólisták vannak.
A rengeteg könnyen hozzáférhető információ durvábbá, dühösebbé tette a világot, mert egymással összeegyeztethetetlen narratívákat erősített fel, és univerzális látásmód helyett a kiabáló őrjöngés jellemzi. A rengeteg információ elől pedig az emberek a leegyszerűsített kinyilatkoztatások mögé menekülnek.
Az irodalom szerepét átvették a filmsorozatok, ez lett az uralkodó műfaj, ami szintén teljesen átalakította a történetmesélés szerkezetét. A sorozat lényege ugyanis a figyelem ébren tartása, mindenáron. Éppen ezért a mai történetekben a karakterek menet közben teljesen átalakulhatnak, a jellemfejlődést nem az író valóságot megmutatni akaró koncepciója, hanem a fordulatokra való igény határozza meg. Lezáratlanság is jellemzi a mostani történetmesélést, ez viszont elveszi a befogadótól a katarzist, illetve a tanulság levonásának lehetőségét.
Az irodalom olyan fikció, ami az igazságot keresi, de nem szó szerint igaz. Ha az emberek alapélménye az, hogy nincs univerzális igazság, illetve csak az az igazság, amit szó szerint lehet érteni, akkor az irodalomnak vége van. Egy példabeszédben a hős egyszerre a személy, akivel történnek az események, de ugyanakkor a történet túlmegy a konkrét körülményeken, s mindenkire és mindenre vonatkozhat.