Minden művészet szolgálat is egyben. Azáltal, hogy univerzális igazságokat hozunk fel önmagunk mélyéből a fényre és tesszük közzé, önmagunkat és mindenki mást is gazdagítunk, aki a művet befogadja.

Saját belső utunkon végigkalauzolva az olvasót a műben, őt is közelebb hozzuk saját magához.

Önmagunk és a körülöttünk lévő világ megismerése és közel hozása pedig a legnemesebb szolgálatok egyike.

Alázatot követel meg a művésztől, aki csupán eszköz ebben a folyamatban. Talán tehetségesebb, talán szorgalmasabb, mint mások, talán valamilyen különleges képességgel lett megáldva, de ő az, aki a többiek számára is el tudja hozni az olyan igazságok megértését és elfogadását, amit a hétköznapi élet síkján nem láthatunk át tisztán.

Ő kiemeli az esszenciát, rávilágít az összefüggésre és minden más szükségtelentől megtisztítja a lényeget, ami így teljes pompájában, kétségbevonhatatlanul ragyog fel.

Azonban mindig elsősorban az üzenet, a igazság a fontos, nem pedig az alkotó maga. A forrás, amelyhez minden művész nyúl, közös, amit nem lehet kisajátítani. Nem címkézhetjük fel a nevünkkel, mert az nem a miénk. Hanem mindenkié.

Az igazi művészeket, akik alázattal szolgálnak, a többi ember emeli fel, mégpedig azért, mert sokat kaptak tőle. Ő maga nem kergeti a hírnevet. De elkerülhetetlenül megkapja, ha szolgálata elhivatott és őszinte.