„csak ezt az egy tanácsot adhatom:

mélyüljön önmagába, vizsgálja meg a mélységeket, ahonnét élete fakad, s ennél a forrásnál megleli a feleletet arra a kérdésre, hogy kell-e alkotnia.

Fogadja el azt úgy, amint hangzik, s ne tépelődjék rajta. Talán bebizonyosodik, hogy művészi elhívatása van. Akkor vegye fel sorsát és hordozza el minden terhével s nagyságával együtt, anélkül hogy valaha is érdeklődnék a kívülről várható jutalom iránt.

Mert az alkotó legyen önmagában is teljes világ, találjon meg mindent önmagában és a Természetben, amelyhez hozzákapcsolódott. Azonban e magába szállás és magányba merülés után talán le kell mondania arról, hogy költő legyen;

(elég, amint mondtam, éreznie, hogy írás nélkül is tudna élni, s akkor egyáltalán nem szabad írnia).

De ez a befelé fordulás, amire kérem Önt, akkor sem hiábavaló. Élete ettől kezdve mindenesetre saját útjaira fog térni, s hogy ezek jók, gazdagok és messzire vivők legyenek, ki sem tudom mondani, mennyire kívánom Önnek.

Mit is mondjak még? Úgy vélem, mindent értéke szerint hangsúlyoztam; és végül azt is tanácsolnám, hogy csendesen és komolyan nőjje ki a fejlődését ;

azzal zavarhatja meg a leghevesebben, ha kifelé néz és kívülről vár feleletet olyan kérdésekre, amelyekre legbensőbb érzése is talán csak legcsöndesebb órájában képes válaszolni.”

/Rainer Maria Rilke: Levelek egy fiatal költőhöz: 1. levél/