A leírás az író képzeletében kezdődik, de az olvasóéban kell, hogy befejeződjön – írja Stephen King.

Az egyensúlyi pont megtalálásához az írásban rendkívüli kifinomultság és érzékenység szükséges. Akár egy papírsárkány reptetésekor, rá kell éreznünk, meddig engedjük a zsinórt ahhoz, hogy a sárkány elérje a fenti légáramlatokat és szabadon cirkálhasson a magasban, de ne legyen túl laza a madzag, mert ez esetben irányíthatatlanná válik. Ugyanakkor túl rövidre se fogjuk, mert akkor nem tud repülni.

A cél a könnyed, szabad, mégis irányított lebegés. Amikor tökéletes egyensúly áll be a megtartás és az elengedés között.

Ugyanez a helyzet a szavakkal és a megfogalmazással is. Elég teret kell hagynunk az olvasó fantáziájának életre keléséhez, miközben azért a kezünkben tartjuk a történet szálát és szavakba öntjük, ami szükséges ahhoz, hogy az üzenet az olvasóhoz elérjen. De nem írunk le mindent, nem ragaszkodunk kényszeresen minden részlet megfogalmazásához. Ugyanakkor a legfontosabb útjelzőket sosem mulasztjuk el letenni a helyükre. Vagyis ami fontos, azt nem hagyjuk elveszni a sok részlet tengerében és leginkább csak arra szorítkozunk.

Ezért is töltenek be különlegesen fontos szerepet a béta-olvasók. Bár intuitív módon az írók többsége ráérez erre az arany középútra a megfogalmazott és az elhallgatott részek között, de igazán csak egy teljesen kívülálló, külső szemlélő képes megmondani, mennyire volt érthető és követkető a mű, túl volt-e magyarázva vagy esetleg túl ködösre sikerült a mondandó.