Az alkotás során magunkhoz kell ölelnünk és tisztán kifejeznünk saját egyediségünket, személyes látásmódunkat.

A mű, mely mindenki tetszését elnyeri, valójában nem érintett meg senkit mélyen.

Mindenkihez szólt, vagyis senkihez sem személy szerint. Ez akkor történik meg, amikor az író sem bírta szóra önmagát a műben. Nem tárta fel lelkét eléggé az olvasó előtt, aki így nem tud érdemleges véleményt alkotni. Nem tudja igazán sem szeretni, sem utálni a művet, vagyis komoly érzelmi reakciót nem váltott ki belőle.

Legbelül mindannyian személyes tapasztalásaink színes mozaikjaiból rakjuk össze egyedi élettörténetünket, mely senki máséhoz nem fogható. Ezért egy újabb tapasztalás, élmény, amilyen egy regény is, minden olvasó élettörténetébe másképp illeszkedik, illetve mást jelent neki. Ez utóbbiba pedig az is belefér, hogy elveti a művet, mert életszemléletével ellenkezik.

Azonban az alkotó akkor is a mély hatás elérésére kell törekedjen, ha mondandójával nem értenek egyet. A művészet ugyanis nem tölti be a funkcióját, ha az csak felszínesen, kellemesen súrolja a befogadókat. Mert üzenete így nem tud megkapaszkodni és később életre kelni az olvasók lelkének mélyebb rétegeiben, így hamar elhal, elfelejtődik.